Reggel nyúzottan keltem, a tegnap késő estébe nyúló tanulás miatt, mégis szörnyen izgatott voltam. Cirka nyolc óra múlva bemutathatom a barátomat a szüleimnek. Halvány mosollyal néztem ki az ablakomon. A nap első sugarai óvatos gyorsasággal hatoltak át a fák sűrű lombjait, aranyra festve a szikrázó kék eget. A sugárzó napfelkelte mosolyt csalt az arcomra. Végtelenül boldog voltam. Mosolyogva pásztáztam végig a kertet, mikor anyut vettem észre. Két hatalmas szatyorral a kezében bajlódott az ajtóval. Gondolkodás nélkül leszaladtam segíteni.
-Szia!-köszönt meglepetten.
-Szia! Bevásárolni voltál?-kérdeztem, miközben elvettem tőle az egyik szatyrot.
-Igen. A vacsorához vettem...-kutatott a papírzacskóban-cukkinit!-mutatta felém.
-Ö...minek?
-Hát töltött cukkininek. Az a kedvence, nem?
-Szeretlek!-mosolyodtam el.
-Én is kicsim!-ölelt át
-Segítsek?
-Segíthetsz. Mondjuk tedd fel főni a darált húst!
Amíg ő irányított, én készségesen segítettem. Szerettem volna minél több munkától megkímélni. A kapcsolatunk szerintem széles e világon a legszorosabb anya-lánya kapcsolat. Mindig minden lehető időt együtt töltünk. Úgy érzem ez egy megmásíthatatlan, örök időkig létező kötelék.
-Kész is!-poroltam le magamról a lisztet.
-Rendben, köszönöm!-adott egy puszit a fejemre-Én berakom a sütőbe, te pedig öltözz át!
-Rendben!-kiáltottam vissza a lépcsőről
A szobámba érve eszeveszetten szórni kezdtem a ruhákat a szekrényből. Hatalmas ruhakupac közepére leásva magam próbáltam megkeresni a megfelelő darabokat. Mire kész lettem, mehettem is nyitni az ajtót. Sietős tempóval rohantam le, oda figyelve a sminkem épségére, nyitottam ki az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése