Prológus

Egy penge. Ennyi is képes arra, hogy egy életre szóló döntést hozzon. Vagy ő is csak ki van szolgáltatva? Vár a válaszokra, amiket sosem kap meg? Egy hideg penge, ami arra vár, hogy én döntsek. De még én sem vagyok biztos benne, hogy képes vagyok rá. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a bőrömön emlékeztető hegeket hagyok. De ez más. A csuklómon párhuzamosan futó vörös csíkok másoknak elrettentő jele a gyengeségemnek, de nekem szimbólumok. Számomra mindegyik csík a reményt szimbolizálja. A reményt, hogy megtalálom a választ a kérdéseimre. Ezúttal nem akartam emlékeztetőt, mert nekem már nem voltak kérdéseim. Nekem már csak egy kérdésem volt. Milyen lesz odaát? Meg akartam tudni minél előbb. Engem már nem tart itt semmi. Én hívő ember vagyok. Hiszek abban, hogy minden vég egy új kezdet. Ezt a világot tartottam a végzetemnek, és most ez is lesz a végem is. Hogy jutottam ide? Mindig azt mondták, hogy nekem nem elég ez a Föld, hogy kiéljem a vágyaimat. Hova lett az a lány, aki annyit álmodozott? Megtörték. Elvették az álmait. És az a lány az ábrándozásaiból élt. Kisemmizték. Akkor meg miért maradnék?